Szombat. A pihenőnap, mikor az emberek tudnak lazítani, kikapcsolódni, nyugodtan tudnak pihenni. Én elég korán kelek hétköznap, hétvégén szoktam kialudni magam. Ma persze ez sem jött össze. Későig fent voltam, nem tudtam aludni. Úgy néz ki ez egy darabig így lesz. Sokáig csak néztem a tv-t, de hogy mi volt, arra nem tudtam figyelni. Csak háttérzaj, a kattogásom elnyomta. Üres a gondolatmenet, mindig ugyanaz a vége. Nem tudok mit tenni. Nincs tovább. Vége. És kiszámoltam, az egész egy hónap, és egy nap volt. Mintha egy egész élet lett volna. Mert akkor éltem, most meg... csak létezem. És az igen nagy különbség.
Reggel korán ébredtem, alvásidő kb négy óra. És nem vagyok fáradt. De az ébredésem is erős volt. Azt álmodtam, ott áll velem szemben, és azt mondja: "Nem megyek" Én hirtelen ébredtem, mint aki rémálomból kel, néztem magam elé, de csak üresség volt bennem. Tudom, hogy nem jön. Megírta. Megírtam neki, hogy vele álmodtam, sokáig nem válaszolt, majd annyit írt, hogy kéri, többet ne írjak. Erre mit lehet reagálni? Ő kérte, amit pedig kér, én megteszem. Ennyi.
A nap további része munkával telt, így talán nem kattogok annyit. Aha, persze... ahogy egy kis lélegzetvételhez jutottam, megint jött minden. És nem tudom meddig fog ez nekem tartani, de gondolom ő is úgy volt vele, hogy jobb ez így mindenkinek. Az elején még azt mondta, hogy akárhogy is alakul, nem akar kerülni. Hát sajnos ez nem jött össze neki. Vagy nekünk? Én mindig is tartottam attól, hogy sok leszek neki, mert én semmit nem tudok félgőzzel csinálni. És ez sokakat megrémít. A leghosszabb kapcsolatom is olyan volt, hogy azt mondta az akkori barátnőm, hogy nem jó egy kapcsolatot úgy kezdeni, hogy valaki szerelmes a másikba. Ezt én nem tudtam tőle sem elfogadni. Én csak úgy tudok érzelmi dolgokba folyni, ha maximálisan ott vagyok. Ha valaki a barátom, az én vagyok. Ha bajban, én vagyok bajban. Ha valakit utálok.. na abba nem vagyok hajlandó energiát fektetni. Azt szoktam mondani, akkor sem pisálnám le,ha előttem gyulladna fel. Majd az élet elintézi, nekem nincs vele dolgom. Az én időm ennél drágább.
A nap végére sikerült rendesen elfáradni, de a betervezett favágás sajnos elmaradt. Helyette voltak egyéb melók, ébredéstől mostanáig. És most megint írnom kell, mert.. nem tudom miért. Csak folynak a szavak, nem is igazán kell gondolkodnom. Megy ez, csak értelme nincs, mert a vége... tudod, ugyanaz. Továbblépés, belenyugvás. Félelem. Mármint félek, hogy nem lesz boldog. Félek, hogy magába folytja. Egy barátom azt mondta, hogy a srác a tulajdonaként kezelte, mikor elhoztam ide. Mert csak az számított neki, hogy ő mindig rendelkezésre álljon. Nem tudom. Neki sem tetszett, amit másodkézből hallott, de nem neki kell, hogy tetsszen. Az ő döntése, sajnos neki kell viselni a következményeit. Én csak azt remélem jól döntött.
Az a része fáj, hogy nem fogok vele beszélgetni, mert tényleg remek beszélgetőtárs. Intelligens, humoros, okos. Igazán jó ember. És nem beszélhetek vele, mert megígérem neki, hogy megvárom, míg ő keres. Ott egy kicsit meghalt valami belül. Látom, nekem már nincs lap a kezemben. Most nála van az osztás joga.
De mi van ha cinkelt pakliból játszik úgy, hogy nem tud róla?
