"Egy hete, hogy szenvedek... és te tudod, hogy itt valaki vár." De hiába. Egy hete még én voltam a tejbetök. Vigyorogtam, mint vadalma. Elég volt, hogy csak ránéztem. Élveztem minden vele töltött percet, még aludni sem tudtam. Mint amikor a kisgyerek tudja, hogy másnap meglepetés várja, (legalább, mint egy karácsony, de nekem ez annál sokkal jobb volt,) és nem tud aludni. Én is egy hete korán ébredtem, és néztem ahogy alszik. Nem akartam megzavarni, olyan csendes voltam, amennyire csak tudtam.
Egy hete, mikor itt volt.. csak ez jár a fejemben. És rögtön egy hete, hogy megkért, ne keressem. Egy hét... éveknek érzem. Minden egyes nap az jut eszembe, hogy írni kellene neki, hogy tudjam, jól van-e, hogy boldog-e, hogy ... mindegy, miről csak beszélni vele. Mert volt, hogy több, mint egy órát telefonálgattunk, meg órákon át írogattunk egymásnak... és ez a legrosszabb megvonás. Mint amikor a drogost leveszik az anyagról. (Gondolom, még nem volt ilyen problémám. De érzésre az.)
És most... csak várok, hátha rám ír, (nem fog) és megtudok valamit róla. Hogy egy másik embert idézzek: Üres minden, zene se szól. Üres vagyok belül, csak a hiánya fáj. Mikor itt volt, az... egy olyan komplex zenemű volt, amit ember még nem hallott. Öntudatlanul, akaratlanul is játszott lelkem húrjain. És az a dallam most nincs, visszhangja lassan lecseng, és csak a néma csönd marad. Belőlem olyan érzéseket váltott ki, amire nem sokan voltak képesek. Ilyen erősen meg még senki. És ahogy érzem nem is lesz olyan, aki erre még egyszer képes. Most hiába tudom ésszel, hogy el kell engedjem, és nem kereshetem, a szívem nem akarja hagyni.
Tegnap este már nagyon el voltam fáradva, sikerült is aludni kb 5 órát. Az eddigiek után ez rekord. De ennek ma úgy érzem meglesz a böjtje, csak pörgök megint. És a munkahelyen nem lehet ötpercenként felugrálni, hogy levezessem a feszültséget, mint otthon. Itt csak a várakozás van a végére, és húzás haza. Ott teljesen le tudom magam kötni, van egy rakat meló.. de tudom hiába.Hiába csinálok meg mindent, egyszer el fog fogyni a tennivaló, én meg ott ülök majd, és kattogok. Mára még van mit csinálni, tudom, hogy mi a feladat, de azt is tudom, hogy ez nem fog agyban lekötni.
Úgy néz ki, én tényleg utálom magam.
