Megyek ebédelni, szokásos munkanap, melegítem a kajámat, míg pörög a mikróban, eresztek magamnak egy szódát, morog a gép, bugyog a víz, készül az ebéd. Itt a tél, behoztam a kis bögrémet, a szép kék színe van, rajta egy Mikulás figura, nagy puttonnyal, "Boldog Karácsonyt" felirattal. Ezt használom a munkahelyen, az előzön is, meg a mostanin is. Tea, szóda, télen nagyon kényelmes.
Leülök az asztalhoz, a lányok (könyvelő cég, 6 pasi van összesen) meglátják, hogy miből iszok. De jó, de szép, honnan van. Kitől kaptad? Biztos nagyon szeret, akitől... Akkor magadnak vetted! Én még meg sem tudtam szólalni, ha új téma van, hirtelen nagy a hangzavar. Nézem a bögrét, visszhangzik bennem, "Biztos nagyon szeret" Hmmm. elmesélem, hogy az előző cégtől a beszállítótól kaptam, aki a tonereket hozta. -Akkor nagyon jó ízlése van, figyelmes. A társalgás tovább lendül, csak én ragadok le. A tonneres... hát érdekes, az tény. Ismerem már legalább 12 éve, és a vége kezdett érdekes lenni. Magányos csaj, picit öregebb tőlem, de fiatalabbnak látszódik. Ő is küzd a problémáival, párszor (jó párszor) voltam nála, segítettem a ház körül ezt-azt, úgy tűnt alakul valami. Egyik hétvégén, mikor nála voltam, sietett egy táncos estre, én csak elugrottam megcsináltam valamit a házban, a laptopján... de érezhető volt, hogy ebből lesz valami. A következő hétvégén megint mentem hozzá, ahogy fogalmazott, "csak úgy". Akkor hangzott el tőle két mondat, ami erősen megragadt bennem. Az első az "Én annyira szeretlek téged", a másik a "Soha ne hagyj el" Mit mondjak, jól esett. Este hazamentem, csak úgy pörgött a fejemben a sok gondolat.
Na de másnap. Kerestem telefonon, írtam neki, de semmi válasz. Persze, biztos elfoglalt, megértem, majd hív. 2-3 alkalommal próbáltam ráírni, míg pénteken végre jelentkezett. Gyakorlatilag kirúgott. Na, ez is érdekes fejlemény. Aztán persze voltam olyan "kedves" segítettem neki egy pár dologban még, februárban autószerelőt keresni, elhozta ahhoz, akihez én hordom a kocsit, nyögvenyelően sikerült lábra állítani, abban a négy napban nálam lakott. Mondhatná az ember, hogy semmi extra, látott már ilyet a világ. De mikor elmentem hozzá születésnapot köszönteni, beszélgettünk, sütöttünk ebédet, jól elvoltunk, míg nem akartam többet. Gyakorlatilag kérdőre vont, hogy hogy gondolom én ezt, mi csak barátok vagyunk. Szóval, ha ő ugrik rám, akkor minden rendben, ha én akarok valamit, akkor azt hogy képzelem... Hmmm, érdekes. Annyira nem akadtam fenn, hazamentem, és kész. Valahogy nem érzem a késztetést, hogy találkozzak vele. Öreg vagyok én már bohócnak.
Tőle van a bögre, amire ha ránézek, most már eszembe jut: "Biztos nagyon szeret"
