Van, amit az ember nem tud elengedni. Van, amit muszáj. Nekem van egy álmom. Volt több is, de el kellett engednem őket, hogy a kapcsolatot ne veszítsem el azzal, aki a legfontosabb. Aki az élet értelme. Akiért szó szerint bármit megtennék. Egy dolgot nem tudok elengedni. Egyszer szeretnék vele táncolni. Már megvan, mire, Megvan a zene, a hely, csak az idő nincs. Az még a legnagyobb kérdés. Most erre várok, talán egyszer megkapom. Talán soha, de erre várni fogok. Mindig, minden áron.
A szombati búcsúzásunk vége viccesre sikeredett. Nem a búcsú része, az szép volt, mint később kiderült neki zavarbeejtően sok. Átöleltem, puszi-puszi,pár szót beszéltünk. Majd újra átöleltem, mondta, hogy akkora kezem van, hogy elveszik benne. Erre mit lehet tenni? :) Hát persze. Aztán mondtam, hogy gyönyörű szeme van. Tényleg az. Erre becsukta, és mondta: nem, nincs, nincs. Pedig nekem elhiheti a világ, gyönyörű. Aztán elindult be a házba, elkaptam a kezét, mondtam neki, hogy meggondoltam magam, most azonnal bedobom a csomagtartóba, és hozom haza. Csak nevettünk rajta. Aztán ő ment be, én a kocsihoz. Nem nézek ilyenkor utána, az nekem nem megy. Nem bírom a távozását. De ahogy mentem a kocsihoz megláttam az út túloldalán egy korunkbeli srácot. Rajtunk nevetett. Nem hangosan, nem gúnyosan, szívből. Látott mindent, mindent, ami vagyok. Hihette, hogy boldog pár vagyunk, hihette, hogy boldogok vagyunk. Pedig... Aztán írtam neki, hogy nem akarok hazamenni. Már úton voltam, mire írt, hogy pedig muszáj. Tudom, de... az élet nélküle értelmetlen. Minden perc, amit így töltök elvesztegetett idő. Nem tudhatom, mit hoz a sors, mit hoz az idő, de nem tudok tovább lépni. Hiába mondja, hogy neki csak egy barát vagyok, nem megy. Nekem ő a másik felem.
Persze megígértem neki, hogy erről nem fogok neki beszélni, még utalni se, mert nem tudom elviselni, hogy ne tudjam, mi van vele, hogy megy a sora, boldog-e. Az eszemmel tudom, hogy nem sok esély van az életben, hogy mi együtt legyünk, mondhatni, csak matematika, de ha csak annyi jut nekem, hogy beszélgetek vele, már az is több, mint a semmi.
Mert most megint a semmi közepén ülök.
