Régóta egyedül élek, erre rendezkedtem be. A mai napon (is) szembesültem vele, mennyi felesleges cuccom van itthon. Megvan minden, ami kellhet. Minden, kivéve a legfontosabb. Mert nem áll velem szóba. Igen, még mindig ezen jár az agyam.
De egy ideje jött egy új érzés. Magányosan érzem magam. Ez eddig nem volt, elvoltam magamban, nem zavart, hogy nincs kihez szólni. Ott van a hobbim, a net, a könyvek. Le tudtam magam kötni. Most nem megy. Tudom, bolond dolog, de... Az biztos, hogy öregszem, mint mindenki. Eddig azt mondtam, én nem öregszem, csak érettebb leszek :) De most érzem, hogy minden egyes nap elvesztegetett idő. Minden óra pocsékba megy. Nem találom az értelmet, a nyugalmat. Eddig megvolt, de most... csak a parázs maradt. Mert az örökké ott fog maradni. Elég lesz neki egy kis "szél", egy lehelet, és megint tűzvész lenne belőle. Én pedig ott égnék a közepén, üdvözült mosollyal.
Vajon lesz ilyen?
