Hát igen, tegnap elmentem a falig, majd nagyot koppantam. Mivel úgy éreztem, hogy ezt a nőt nem érdemli meg a pasija, szerettem volna, ha átgondolja a dolgokat. Úgy érzem, ezt a kapcsolatot igazából Móni hajszolja, csak ő hajt, mert elmondása alapján nem kapja meg, amit szeretne. Mert ha a második hónapban (a lángolás szakaszában!) előjönnek a problémák, vajon mi lesz később? Egy barátom szerint ez a reszelt alma korszak. Neki az apja volt mesteri manipulátor. (Nem mondom, hogy a srác az, mert nem ismerem, de nem tetszik, amit Mónival csinál) A reszelt alma korszak volt náluk az az idő, mikor a már rossz kapcsolatban élő szülei majdnem kenyértörésre vitték a dolgot. Anyjának akadt egy udvarlója, de most felnőtt fejjel tudta meg, hogy nem volt köztük semmi. De mikor az anyja mondta, hogy akkor ő elköltözik, akkor az apja megemberelte magát. Jöttek az ígéretek, hogy megváltozik, minden másképp lesz, majd meglátják. Meg is látták, minden este a tv mellé az apja csinált reszelt almát, kis tálban, kiskanállal minden családtagnak. Akkor még az anyósa is velük lakott. De pár héttel később ez eltűnt, és ahogy mondta, minden még rosszabb lett.
Na, én is ettől tartok. Nem ismerem, nem tudhatom, lehet ezért félek. Mert én tudom, hogy arcon pörögve, törött kézzel is megtennék mindent, hogy ő jobban érezze magát. De erre mondta azt Móni, hogy nem vagyunk egyformák. Ahogy mesél a srácról, ez egyre világosabb. Nagyon másképp bánik vele, mint ahogy én tenném, de.. persze ebbe se látok mélységekig, csak amit ő elmond. A lényeg, kiderült, hogy miért mondta vissza a főzőcskézős meghívást. Csak hogy Móninak jobb legyen, mert úgyse tud ott mit csinálni. Nem tudom. Én ahogy elképzelem, szóltam volna neki, hogy figyu, most ez a dolgom, ott kell lennem, te nem tudsz igazán mit csinálni, de ha van kedved, szívesen látlak, legfeljebb főzöl nekünk valamit. Ha nincs kedved oda jönni, csinálj valami más programot, majd szombaton találkozunk. Szerintem ez a normális, szerinte az. Én meg úgy érzem, én többet tudnák érte tenni, hogy tényleg érezze, hogy fontos nekem.
A másik problémám, hogy ezt egyszer már megbeszélték, szegény nagyon ki volt bukva, úgy hívtam fel, és mondtam, szerezzen be egy jó bort, lazuljon le, beszéljék ki a dolgokat. Ezt meg is tette, és a srác azt mondta, hogy mindent meg fog tenni, és odafigyel, és ... és a vége megint ez lett. Tudom, könnyen beszélek a kapcsolaton kívülről, de ez fáj nekem, hogy nem becsüli meg eléggé. Nekem ő jelent(ene) mindent, ő, ahogy mondtam is neki: a motiváció, a múzsa, a cél. De ő mást választott, ezt el kell fogadnom, és meglátjuk mi lesz belőle. Én attól félek, hogy megint egy olyan kapcsolatba kerül, ahol sérülni fog, mert egyszerűen nem tudja magát első helyre tenni. Ő mindig más emberekre figyel. Mikor mondta, hogy akkor engem le fog építeni, akkor is úgy kezdte, hogy ne haragudjak rá. Én? Rá? Még ha fegyvert fognak rám, akkor sem. Ő minden. De én nem kellek neki, és ezzel nincs mit tenni.
Tegnapi estém ennek megfelelően pocsék volt. Mikor mondta, hogy akkor nem fogunk találkozni, hogy kevesebbet fog velem beszélgetni, hogy leépít, az tényleg megrázott. Volt itt egy ismerős, és kérdezte, hogy jól vagyok? Én csak a fejem tudtam rázni. Tényleg pocsék érzés volt, egy órán keresztül nem tudtam megszólalni. Tudom hülyén hangzik, vén marha létemre, de megrázott a dolog. Reméltem, kicsit átgondolja a dolgokat, de ahogy látom ő is szerelmes. Érdekes háromszög, nem? Az estéből nem sok minden maradt meg, csak néztem magam elé, ahogy mesélték, mint egy zombi. Későn feküdtem le, nem tudtam aludni, óránként felébredtem, aludtam kb három órát. De nem vagyok fáradt most sem. Egyszerűen túl kell lennem rajta, el kell ásnom ezt a lángot, magamba kell folyatni az érzést. Ezért is írok, mint az őrült. Van egy barátom, aki hasonló cipőben járt, csak ő egy működő kapcsolatban maradt hoppon. Ő sokáig csak menni akart. Cél nélkül, ok nélkül, csak menni minél gyorsabban, míg össze nem esett. Akkor kezdtek neki gyógyszereket adni. Azt mondja, pár év után már sokkal jobb, van hogy napokig nem jut eszébe. Nekem ez még nagyon az út eleje, még egy óra sem tud úgy eltelni, hogy ne juta eszembe, hogy vajon jól van? És mit csinál? És boldog? Vagy az lesz? És ha nem, mit tudok csinálni? Kb semmit. Ezt a csatát neki kell megnyernie. Én szeretnék segíteni, de nem lehet. Ő a másikat választotta, nekem el kell fogadnom, tovább kell lépnem... De sokkal könnyebb lenne, ha látnám, tényleg boldog. Mert akkor nekem ott semmi keresnivalóm, csak csendben gratulálni nekik, és belül meghalni. Mert rájöttem a mai napon, hogy tényleg szeretném boldognak látni, de a magam oldalán. Tudom önzőség, de ezzel nem tudok mit tenni. Én nem sokszor voltam szerelmes, a 41 évem alatt háromszor. Ez volt a legintenzívebb, a legváratlanabb. Mondták is ismerősök, hogy ilyennek még nem láttak. Mert volt, hogy tetszett egy nő, próbálkoztam is, de mint az öngyújtó a tűzviharhoz. Mint egy gyertya elfújása a tornádóhoz. És most itt égek belül, mert nem bízok ebben a kapcsolatban. De kifelé ezt el kell folyatnom. És nem is nekem kell ebben bízni. Ezt a csatát nekik kell megvívni. És ha nem megy... remélem hagyja, hogy segítsek. De erre jelenleg semmi esély. Én tudom, hogy mindent megadnák neki, a srácon nem ezt látom... de csak az ő elmondása alapján.
Tudom, hogy másképp látjuk ugyanazt, ő benne van a kapcsolatban, én meg kívül, de az csak az egyikünknek van igaza. Ha neki, akkor boldog időszak vár rá. Ha nekem... akkor az megint nekem fog fájni. Persze csak akkor, ha tudni fogok róla, mert félek, hogy a leépítés része az lesz első körben, hogy a híreket nem fogom megkapni. Attól félek, hogy megint csendben őrlődik, és kifelé boldog képet mutat. Mert azzal megy tönkre minden, ha más van kifelé, mint befelé. Alapvetően nem magam féltem, mert eddig is egyedül éltem, csak ő tudta ezt a falat egy mosollyal áttörni, hanem őt. De ezen megint nem tudok segíteni, mert ezt neki kell eldöntenie. És most döntött.
És félek, aggódok, de én most semmit nem tehetek. Magamba kell temetni ezt az érzést, de csak mert neki így a legjobb.
