Ma beszélgettem egy beszállítónkkal, aki csaj, és fialtabb tőlem. Kb 30 körüli. Érdekes beszélgetés volt, csak kb 7 perc. De sok dolog kiderült. Ő is határozott, erős jellemnek tartja magát, és nem talál társat. Mert olyan pasi kell neki, aki erősebb nála. Egy barátommal való beszélgetés jutott eszembe, miszerint elbaszott egy generáció vagyunk. Mert tudjuk pontosan, hogy mit akarunk, de hogy hogy jutunk oda... az a macera.
Na, ő mondta, hogy optimista vagyok. Mármint pontosan úgy mondta, hogy bírja, hogy mindig ilyen optimista vagyok. A válasz nevetésem után talán fogta, hogy ez most nem talált. Most nem megy nekem az alap optimizmus. Pedig olyan, mint az ügyfelekkel a kincstári mosoly. Persze, hogyne, megoldjuk. Nem probléma. Hogyne, ez egyértelmű. Ilyen beszélgetések után törtem össze régebben valamit. Most már lehiggadtam, nincs mit összetörni.
Igény persze néha lenne rá, de... valahogy mostanában nem tud semmi érdekelni. Csak lehúzom az időt a melóban, haza, teszek-veszek, de semmi haladás az életben. Tisztára mint Móni előtt. Nekem Ő volt a motiváció, a cél, a minden. És most, hogy nincs... Jó lenne ezt megbeszélni valakivel, de aki a legtöbbet tudna segíteni, nemrég meghalt. És aki a második legtöbbet tudna... ő már jó pár éve meghalt. Tőle nagyon sokat tanultam, ahogy valaki fogalmazott, ő volt a lelki vezetőm. A beceneve Szent Atya volt. Most jó lenne valakivel beszélni. Valaki, aki kívülről látja az egészet, valaki, aki tud jó tanácsot adni. Mert itt meg vagyok rekedve.
Nem látom az utam, nem látom a jövőt, csak azt tudom, mit szeretnék. Az meg persze nem rajtam múlik, hogy mi lesz belőle. Ha csak rajtam múlna csak a dolog... de ez társas játék. Bár annyira nem is játék. Ez az élet. Az én életem. És nem tudom, nem látom, hogy mit, hogy, és legfőképp mikor kéne csinálnom. Az az én utam, én választottam. Már amennyire lehet választani. Lehet, hogy tényleg előre elrendeltetett minden? És csak sodródunk az úton? És nem is a cél, az utazás a lényeg? Bár ezt nem hiszem, nekem a cél a fontos. Mert a célt világosan látom, túl világosan. Nagyon belém égett. A szeme, a mosolya, a gesztusai. És most csak üresség van. Nem telik el úgy óra, hogy ne jutna eszembe.
Nem hiszem, hogy valaha is el tudom felejteni.
